Kertem, lelkem, gondolataim....
Május vége van, nincs nyoma az ilyenkor lenni szokott időjárásnak, mégis oly kellemes idő van, egy –egy esőcsepp csillan meg a természet arcképén, mert az elmúlt percekben az eső öntözte meg a földet. A nap néha előbújik a felhők mögül megmutatva önmagát, s a szellő lágyan simogatja bőrömet. Kint ülök a teraszon, a csendet csak a madarak csicsergő éneke töri meg, ami olyan jó érzés füleimnek. Körülnézek a kertemen, szeretem ezt a környezetet, amiben most élek, ami már életem részévé vált, amely lelkemet is tükrözi vissza. Már akkor megszerettem, mikor még minden sivár volt és kopár, de az érzés, hogy az enyém, feledtette velem, az akkori állapotát, s csak azt láttam magam előtt, hogy majd milyen is lesz. Egy igazi kihívásnak tekintettem, ahol alkothatok, ahol valami maradandót hagyhatok a hátam mögött, amire azt mondhatom, igen, ezt én csináltam. Amire ha majd ránézek, örömmel tölt el.
Mindenhez türelem, kitartás, hit, szeretet kell. Nem kaphatunk egyből virágzó kertet, ha nem ültetünk bele virágokat, s hiába várjuk, hogy szirmot bontsanak, ha közben elfelejtjük gondozni. Nem szabad csak várni, mindig tenni kell érte, minden egyes nap, mert, ahogy az emberek, úgy a növények is hálásak nekünk.
Most már minden egyes fűszálat ismerek, mit mi ültettünk a feketeföldbe, minden egyes bokor és virág a törődését tükrözi vissza a kertemben, amit a szépségével hálál meg nekem, s én most gyönyörködhetem bennük. Órákig tudnám nézni őket, látom, amint a szél játszik a levelekkel, ahogy egy-egy esőcsepp megszárad a virágok szirmaim, s közben a méhek szorgalmasan dolgoznak, a szemem előtt érik be egy-egy termés, és érezhetem a számban a gyümölcs zamatát, ami az én kis birtokom igazi gyümölcse. Látom a napfényt megcsillanni mindenen. Hálás vagyok, amiért a fenyőcsemetéim megmaradtak nekem, és most látom, hogy élénkzöldhajtással indulnak neki a fejlődés felé. A rózsabokrok illatát mélyen magamba szívom, s közben madarak kergetőznek a fejem felett.
Hálás vagyok, mert nekem ez megadatott, mennyi ember nem tudja élvezni a természet csodás szépségét, amit a saját otthonában lel meg, vagy észre sem veszi s elmegy mellette. Nem tudja értékelni, hogy milyen szerencsés, mert lekötik a figyelmét az egyéb teendői, és nem tud megállni egy pillanatra.
Mindig meg kell állni egy kis időre, és körülnézni magunk körül, hogy milyen szép is a világ, mindenben meg kell találni azt a valamit, aminek örülhetünk, mert hinni kell benne, hogy létezik, értékelni kell ezeket a kis dolgokat is, mert sok ember úgy él a Földön, akinek még ennyi sem jut. Meg kell állni, és csak hallgatni a csendet, hagyni, hogy az érzések elöntsék lelkünket.
A Kertem a lelkem is egyben, ami igényli a törődést, gyomlálni kell gyakran, mert a rossz dolgok gyorsan elszaporodnak benne, megfojtva szépségét. Az eső is lemossa a természet arcáról a piszkot, a lelkünknek is szüksége van a tisztító esőre. Mert amilyennek látják a kerted, az magában hordozza a munkádat, s amilyen a lelked azt tükrözöd mások felé. Amit te megtalálsz a kertedben, azt mások meglátják a lelkedben.
