3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!

Ha alkalmazni szeretnéd a vonzás törvényét alapvető, hogy pozitívan gondolkodj. A pozitív gondolkodás egyik alapja pedig hogy tisztába legyél szavaid, gondolataid jelentésével. Minden józan ember tisztában van szavai jelentésével - gondolhatod most. Azonban meg kell hogy mondjam, ez nem minden esetben ilyen egyértelmű.

Most már tudod, hogy a vonzás törvénye szerint amit gondolataidban, érzéseidben, mentális képeidben kisugárzol, azt bevonzod az életedbe
Ahhoz, hogy tudatosan jó dolgokat vonz be életebe szavaiddal azt kell kifejezned amire vágysz, hiszen szavaid minden esetben gondolatokká, majd azok érzésekké alakulnak. Amíg ezt nem gyakorlod előfordul, hogy öntudatlanul is nem kívánt dolgokra összpontosítasz.

Mondok egy példát. Egy barátommal rendszeresen járok sportolni. Mivel már évek óta együtt edzünk fix időpontjaink vannak, melyet nem nehéz észben tartani. A barátom azonban rendszeresen késett, ami elég kellemetlen volt számomra. Hónapok teltek el úgy, hogy szinte alkalomról alkalomra kértem őt "ne késs el megint!", de ezek után is gyakran váratott magára. Pár hónappal később, mikor már ismertem a vonzás törvényét és éppen próbáltam életem minden területén a pozitív átállásra serkenteni magam elhatároztam, hogy nem bosszantom magam edzőtársam apró hibáján és amikor elbúcsúztunk, nem a késésére gondoltam, hanem arra, hogy időben érkezzen. Ezért a "ne késs" típusú kérést felváltotta az "érkezz időben". Megfigyeltem hogy azóta ritkábban késik, sőt esetenként idő előtt is érkezik, amire azelőtt nem volt példa.

Az egyszerűség kedvéért példám egy apró kis sikert mutatott be, de hidd el, hogy sokkal komolyabb esetekben is működik. A lényeg csupán az, hogy arra koncentrálj, amit valójában szeretnél. Szavaidban ne tagadd azt amit nem szeretnél, hanem azt fejtsd ki amire vágysz.

Eddigi negatív kijelentéseidet, pozitív formában kell használnod. A pozitív kijelentések haznzálata nagyon egyszerű. Csupán arra kell gondolnod: "Mi az amit szeretnék?" és ennek megfelelően alakítani mindennapi beszéded. Ha megtanulod ez egy idő után automatikussá valik.

Példa: Hogyan alakítsd szavaid negítvról pozitívra

Negatív: Ne késs!
Pozitív: Érkezz időben!

Negatív: Nem akarom, hogy drága legyen az autóm szerelési költsége!
Pozitív: Azt akarom hogy meglepően olcsón megúszam a szervízt!

Negatív: Ne ess pánikba!
Pozitív: Őrizd meg a nyugalamd!

Ne feledd az szavak gondolatokká, a gondolatok érzésekké alakulnak minden esetben! Ami érzéseidben megjelenik azt pedig bevonzod életedbe.
Reméljük 3. leckénk is hasznos volt. Kérdéseidet, tapasztalataidat írd meg kommentbe, vagy a  fórumba.
 
Hozzászólások (12 komment)
3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 03 2010 16:39:17
Örülök hogy rátok találtam! Ibolya
#31
3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 03 2010 17:28:58
Ma ezt gyakoroltam egész nap,amíg sikerült a pozitiv dolgokra koncentrálnom addig egész jól sikerült a napom ! Tényleg nem egyszerü megtalálni az egyensúlyt,de ha kitartó leszek akkor menni fog,és senki sem állíthat meg !
#32
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 03 2010 21:49:54
Sziasztok!

Tudnátok tippet adni, hogyan ne vonzzam magamhoz a pókokat, rovarokat?
Iszonyodok tőlük, de már tisztán látom, hogy épp emiatt találkozok velük a legváratlanabb helyeken is
Mit kéne mondogatnom, amiben nincs tagadás és működhet?
Köszönöm előre is
#33
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 05 2010 15:56:51
Mióta próbálom az életemet úgy élni, hogy amikor csak lehet a pozítiv gondolkodás mód érvényesüljön, érezhetően javultak a mindennapi életkörülményeim. Nem a sötétség birodalmát látom a földi életben, hanem a fény sugározta derűt. Köszönöm, hogy ennek az életmódnak már szervezett keretet is adtak, melyben hasonló gondolkodású emberek tapasztalatot cserélhetnek. Ez nagyon fontos! köszönöm
#46
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 05 2010 19:14:22
Amióta a gondolkodás módom megváltozott,és pozitivan
gondolkozom,megváltozott az életem.
Közel egy éve már úgy élek,hogy alkalmazom a Titkot a mindennapjaimban.
Az elején elég nehéz volt átállnom erre a gondolkodás módra.De sikerült!
#47
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 10 2010 19:39:52
Sziasztok! Kíváncsi lennék, hogy kinek mennyi idő alatt sikerült "átprogramozni" a gondolatait pozitívba? Nektek mennyi idő kellett, hogy már ne legyen annyira hullámzó a rezgésszintetek?
#59
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 11 2010 20:20:05
lillenet-nek:

Távol marad tőlem minden pók és rovar.
#60
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 28 2010 18:55:58
En erre tudatosan azota figyelek hogy lattam a filmet, de ugy erzem sosem okozott nehezseget az atallas. Bar persze az elso hetekben elofordult, hogy 1-1 negativ gondolat utan vettem eszre magam, de ma mar alapveto szamomra hogy igy gondolkodom.
Nagy hatassal volt ram a film azt hiszem megertettem a lenyeget es eleg gyorsan tudtam alkalmazni. Szerencsemre alapbol optimistabb szemelyisegnek tartom magam
#80
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 30 2010 19:53:15
Tancika: köszönöm:) Igyekszem:) Egyelőre azzal küzdök, hogy mire észbe kapok, már odaképzeltem pl a törölközőmre, merthogy volt már rá példa... De egyszer biztos működni fog:)

Nekem az átprogramozás még csak részben sikerült, de azt hiszem ez részben a hormonjaimnak is köszönhető, viszont már elkezdtem kezelni homeopátiával, szóval menni fog. Olyan ember, aki sosem érzi magát hullámvölgyben, szerintem nincs. Azon én is sokat gondolkodok, mit lehet tenni, mikor az embernek egyszerűen olyan napja van, hogy csak ülne valahol és semmi sem dobja fel igazán, hiába van körülötte sok boldogító tényező...
#84
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 13 2011 18:33:26
Kedves Olvasó!

A pozitív szó nagyon jó meghatározását találtam itt:
WikiSzótár.hu - pozitív
#238
Válasz: 3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 17 2011 13:47:36
Sziasztok!

én is csak igyekszem, folyamatban van az átprogramozásom
vannak időszakok amikor tudatosan kezdem gondolni a pozitiv dolgokat és aztán már magától megy az egész.
pl: reggel jó gondolatokkal meg érzésekkel inditok és általában ezáltal egész nap jobb kedvem van.
de sajnos olykor-olykor eluralkodik rajtam a "rossz" és elég sötéten gondolkodom. olyankor rosszul is érzem magam, rossz a kedvem, de gyorsan észbekapok és igyekszem váloztatni rajta...
#239
3. Értsd meg szavaid, gondolataid jelentését!
Mar 26 2011 18:37:58
Én reggelente megnézek egy kis videót a telómon amit a yutuberól töltöttem le. A titok neked címüt és nagyon fel tud dobni)))) Amúgy aszem jó uton járok . Most olvastam az Erőt is ,szuper könyv,imádom! Köszönöm és hálás vagyok hogy megismerkedhettem a Titokkal és az Erő című könyv is a kezembe került! Sok sikert nektek is
#277

Hozzászóláshoz kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.
Írj hozzászólást. (12 komment)

TitokKlub Szavazás

Hogyan változtatta meg az életedet a Titok megismerése ?